Míg alkatrészre várok a géphez, addig egy szerényebb kerékpárral hajtok.
Sok állás után mutattam neki egy kis szeletet Budapestből.
Először a ligetbe igyekeztem, a bicikliúton a Vágány utca felől, hogy lássam mi kerekedik az építkezésből.
(Korábban jártam a Kévés galériában, egy liget-projekt fórumot tartani, hol vész el a nemzeti vagyon. Akkor a liget felé célszerűen az Erzsébet királyné útja felől mentem, így ez a rész kimaradt.)
A kivitelező cég logója látszik, hogy miféle veszélyforrások vannak a területen szintén, viszont sehol egy látványterv a vakításra vagy egy építésvezető és egy cím ahová a bírság mehetne.
Akárhogy is, a bicikliútra kilóg helyenként az elkerítés, nem kellemes társaság az ilyen.
Ligeti sátrazók expo épület mellett. Bontani még nem kár, az igazi csapás az építéskor jön majd.
Ötvenhatos vaskefe, fel a csúcsra. Mily kár hogy egyesek illemhelynek használják.
A Citadella volt a következő cél, hát beljebb a sűrűbe. Körút, Margithíd, Széll Kálmán tér.
A Váron át Naphegyen át az utat többször bejártam korábban, így megcéloztam a Halászbástyát a Bécsi kapu felől. Lássuk, most mit kínál a dunaparti oldal.
Futóversenyt az éjszakába. bajos továbbjutást.
Mátyás kút, Oroszlános udvar.
Egész a történeti múzeumig tudtam menni, majd visszafordulva csak a Sikló felé, a Palota előtt futók tömege.
0 kilométerkő, Gellérthegy Tabán felől, lefelé a túloldali lejtőkön.
Gellért téri kút után Szabadsághíd. Hogy lezárt, tömegek rajta, és ki-ki szabadon mászik fel rá a magasba. Lentről nem is látszik, valami állatbarát összefestette a Koronát fent a pesti oldalon.
A jó idő miatt vagy tízszer ennyi ember volt kint, mint ezen a képen.
Rakpart vonalában tovább, Rákóczi híd, "nemzeti" "zikkurat".
Nehru part park lezárva, szlalomozás a bálna előtti gyalogosok közt.
A gondok a belvárosi plébániatemplom körül kezdődnek igazán, hiszen ott eme gyöngyszem fogadja a kerékpárosokat. Irány tehát jobbra. Ott is egyirányú szembeforgalom van, a felfestett biciklisávon végig "álló" kocsisorral -sok taxi, munkában-, majd a Váci utcán jobbra fordítanák a kerékpárosokat? Onnan jövök, ezt nem gondolják komolyan, hogy ezt a visszafordulást bárki keresné. Ez visszavisz a Kossuth Lajosra. Hát nem, nem arra megyek.
Ügyeskedés a Váci utcán végig.
Hermész kút, Oroszlános kút.
Deák tér után Andrássyn végig, tovább a Kós Károly sétányon.
Az újabb gyalázat itt adódik, a liget után a bicikliút a semmibe vész. Kacsóh Pongrác úti aluljáró után egyetlen mód, balra el. Francia út, majd átlépdelés a síneken.
Onnan már sima ügy hazáig.
Úgy 45 km hosszú út.
Árpád üzletház előtti óra szerint 0:24-kor 24 °C meleg volt.