Hogy a gép elkészült, és hogy ma a korábbi két nappal ellentétben nem esett, tettem egy kis túrát.
Három különböző kétfedeles repülőgép is elsuhant a fejem felett, pedig nem is látszott hogy permeteznének.
Első (sárga-vörös) a Megyeri-híd felett, másik kettő (kék-fehér) már a gáton.
Budakalászon a Kálvária dombot választottam, hogy elkerüljem a kocsikat. A Sugárút-Galagonya adja magát, ki kellene tapasztalni a fentebbi utakat a gerincen. Ha más nem, a tócsák és ugató kutyák miatt.
Ürömi tanösvényen a Kevélyek fele. Nehéz terep ez még mindig.
A Nagy-Kevély és a Kevély-nyereg közt úgy 25 percen át ereszkedtem. Odáig a kövek, azon túl a saras erdei szekérút és dagonya kerülgetése.
A helyismeret itt különösen fontos, minthogy egyik út járhatatlanabb a másiknál, a tanösvény állomásai pedig inkább a bogarakra összpontosítanak, nem az útbaigazításra.
A Csobánka főterén lévő térkép túraútvonal jelöléseinél is elsikkadt a lényeg.
Bő 40 km.
Indulás úgy 18:15-kor, Nagy-kevélyen 20:00-kor, Kevély-nyergen 20:26-kor és 21:45-kor érkezés vissza.
Így utólag számolva, időben pont annyi volt mint Dobogókőre fel és vissza a betonon.