Azon kivételes alkalmak egyike volt, hogy a rügybontás még alig indult meg, de napközben volt 22 °C is a hőmérséklet. Melegfront, holnapra romlik.
A szokatlan jó idő nagy forgalmat eredményezett, így a pomázi, centiző autók elől Csobánka felé próbáltam menekülni. A PB5-jelű "királyok rögös útja" -ide, a sorompó mögé már biztosan nem követnek.
A Hosszú-hegyen nemrég fakitermelésbe kezdtek, az út két oldalán sorakoztak a frissen vágott rönkök.
A Szántói-nyereg után a Pilis-tetőt is útba ejtettem, hogy aztán a Két-bükkfánál csatlakozzak be a Dobogókői útra.
Telihold ugyan nem volt, de az is akkora fényt adott a még lombmentes fák között, hogy egyéb világítás nélkül is lehetett haladni felfelé az erdei ösvényen.
Visszafelé, mint rendesen már elenyésző forgalom mellett. Az első leelőző autó most is a kecskefarmnál ért utol.
Útközben egy vaddisznót is láttam.
Összesen 75 km, 1320 m fel és le.