Vasárnapra borús időt ígértek esővel.
Helyette enyhén szeles, kiváló idő adódott a testmozgáshoz.
A Diós-árkon indultam fölfelé. A Széchenyi-emlékmű és az Erzsébet-kilátó után még mindig nem volt sötét éjszaka, így az erdei ösvényen döcögtem lefelé. Aztán elkanyarodtam a Tündér-szikla felé.
Legutóbbi ottjártam óta elkészült az ösvény felső részének rendezése, rendes kiépített lépcsőfokokkal és korláttal.
Úgy tűnik, a downhillesekre is gondoltak egy kicsit, ahogy egy-két hajtűkanyarnál fából szegélyt építettek a kisodródás megakadályozására.
Sziklamászás után irány vissza, -illetve hogy még mindig késett a vihar, tovább. Hármashatárhegy zárásként.
Vittem fényképezőgépet, hátha lencsevégre tudom kapni a korábban kifigyelt mókus áthaladhat és béka áthaladhat kresztáblákat. Sajnos az utóbbira példát most nem láttam. Mókusos táblával is egészen véletlenül futottam össze, másik helyen. Lehet elvándorolt.
Másik érdekesség a sírolleres tábla volt a Jánoshegyen.
Lefelé a jánoshegyi ösvényen tucatnyi fiatal vaddisznóval találkoztam.
Zöldmálnál vagy egy vadmacska vagy egy róka iszkolt el előlem a betonrengetegben.
A Hármashatárhegyen pedig egy kisebb őzikét láttam.
Utóbbi időben a graphhopperrel gyűlik meg a bajom. A sok hosszú útvonal változtatását nem szereti és bojkottálja a működését.
Kár érte, a googlemaps máskülönben elbújhatna mögötte.
Ez van, így viszont az erdei ösvények kimaradnak.
-11,7 km, ↗ 37 m ↘ 42 m-
-10,4 km, ↗ 437 m ↘ 31 m-
-16,3 km, ↗ 452 m ↘ 483 m-
-17,9 km, ↗ 110 m ↘ 392 m-
Összesen kb. 56,3 km, 1036 m fel és le.