Rendhagyó módon, most Tündér-szikla felé gellérthegyi kitérő nélkül, Diós-árkon, Béla király útján tekertem.
Forgalom kisebb, mint az Istenhegyi úton, de a meredély igazi kihívás az előbbiekhez képest.
Miután megmásztam a sziklát kerekestül, már lemenő félben volt a Nap, így most nem mentem föl a János-hegyre, hogy a megcélzott Hármashatárhegyre könnyebben odataláljak.
(Szépjuhászné-Máriaremete közötti út az, amit sötétben szerettem volna elkerülni.)
Hármashatárhegyre, bár nem kavarogtam el, mint egyszer múltkorjában, még mindig lehetne célirányosabban menni.
A Szipka út az Ördögárok mentén kimondottan jól vehető lefelé.
Bármelyik balos fordulattal, közvetlen erdei úton lehet a Hármashatárhegy felé jutni, az első betonozott utca pedig a Kondor utca, mely felé már korábban jártam.
Így viszont, hogy inkább közvilágítás mellett mentem, úgy tűnik, a Törökvész-Csatárka-Kapy kereszteződés kihagyhatatlan.
Legközelebb, hasonló helyzetben, a Verecke lépcső felé indulok tova.
Táv olyan 54 km körül lehetett, az idő pedig 4 óra.