Régen nem naplóztam túrát, ahogyan mostanában kevesebbet is csavargok széles e világban
Ennek oka nem a globális pánikkeltésben, hanem sokkal prózaibb okban rejlik:
jelesül, hogy a kétkerekűt újfent sikerült lenullázzam.
Ezegyszer tán végérvényesen -emberi számítás szerint nincs értelme tovább tatarozni, toldani foldani azt.
Ideje lesz egy újabb útitárs után nézni.
No de addig is, két túra az, ami a naplóból kimaradt.
Az egyik, még decemberben. Mikulást követően, hétvégén -december 6.-án, vasárnap?
Akkor, tán érezve a közelgő véget, föltekertem a Tündér-szikláig, és megkínáltam a kétkerekűt a magaslati levegővel. Hiszen azzal még nem másztam meg a sziklát, csak az egykori géppel.
(Amit szintén egy hasonló katasztrofális tönkremenetelt követően, fájó szívvel, acél hulladékként adtam tovább a teremtőjének.)
Zugliget felől indítottam a csúcstámadást, a sziklamászást követő út már kicsit összemosódik.
Nagy emelkedőket nem tettem. Kezdett sötétedni, és az immáron nyirkos időben arra a megállapításra jutottam, hogy sziklát mászni sokkal biztonságosabb bicajjal, mint a lejtőről lefelé jövet satuféket nyomni a Költő utcai zebránál, akkora a féktáv és farolás a csúszás miatt. Így valószínűleg az Erzsébet-kilátóhoz is ellátogattam, -lehetőleg lassan ereszkedve az Istenhegyi úton utána- de hogy a Délinél miként fordultam, nem tudom biztosan. Valószínűleg a Vérmezőn át.
22,7 km, 466 m fel, 47 m le
21,7 km, 39 m fel, 458 m le
Összesen 44,4 km, 505 m fel és le.
Következő túra-utam 2020 december 21.-ére esett. Egy dobogókői fordulókör után Pilisszántón voltam hivatalos.
Ekkor nagy zimankó volt fent. A Két-bükkfa-nyeregtől fölfelé a csöpögő pára cudarul ráfagyott a lombkoronára, legfelül ujjnyi hosszú jégcsapokat eredményezve. Lent ebből csak a sárban csúszkálás maradt.
Lépdelés a Pilisszántói-kőfülkéhez és vissza.
Akkor még nem hittem volna, hogy ez lesz az utolsó.
32,9 km, 610 m fel, 23 m le
42,8 km, 242 m fel, 829 m le
Összesen 75,7 km, 852 m fel és le.
Hiszen aztán beütött a krach. Egyik alkalommal, szolid városi közlekedés közben.
A hátsó váltó makacskodott. Olykor meg se moccant a váltó, hiába tekertem a markolatot koppanásig.
Mikor meg egyszer sikerült, így jártam. A Batthyány téren voltam épp, mikor a láncfeszítőt elkapták a küllők.
Be egészen nem darálták, letépték azt szegecsestül.
Onnan hajthatatlanul, tolva-gurulva a Margitszigeten át bandukoltam, majd jobbat gondolva villamosról villamosra szállva folytattam hazáig.
A kár egy váltó, egy lánc -innentől egy új hajtómű-, váltópapucsostul. Mindent egybevetve anyagáron az egykori teljes kétkerekű bekerülésének a harmada.
Jócskán túltoltam a gépet eddig is. Annyi és olyan mértékű szervizelésen esett túl korábban, ami meghaladta a józan emberi számítást.
Egy bejegyzésben lassan összegeznem kell a megtett kilométereket és listázni az amortizációt.
Volt itt minden.
Tán még lesz is a jövőben folytatása.
Célszerűen platformot is váltva, a technikát újítva. Még alszom rá párat.
