Lássuk, mivel kecsegtet az északkeleti szívcsücsök!
Tahiig Duna parti kerékpárúton csalinkázva. A csapnivaló budakalászi részt leszámítva, még a nagyobb egyszeri kerékpáros áradt mellett is gyorsan vehető az akadály. (Szemben, Vác felé a vonalvezetés nagyobb türelem-próba.)
A térképen egyszerűen csak Király útnak jelölik az irányt, amit megcéloztam. A valóságban sehogy.
Patak után balra, no de melyik után?
A papiros térkép kettőt jelöl, és, a jó nekiindulást nem sikerült eltalálnom. Gölödin utcán föl, szekérút-susnyáson át, majd másfél kilométer után betorkollva a Zöld kerékpárútba. Viszonylag jól hajtható -később jött aztán rosszabb-, csodaszép környezet a Kalicsa-völgy felé.
Az etetői réten a Piros kerékpárutat kellett volna követni, viszont valahol elvesztettem a fonalat.
Olyannyira, hogy végül a Szakadási-réten át az Ördögmalom-vízesésnél kötöttem ki.
(Bár az Apát-kúti-patak bő vizű, a Magdolna-forrás száraz.)
Papiros térkép nem mutat arra szekérutat, amerre mentem, holott műholdképen látszik.
A Bölényes oldalában, Erdőanyai-réten, Kék-kúti völgyön.
Tova a panoráma autóúton, bobpálya után a Király-út másik végét keresve.
Jelzés sehol, egyetlen fekete-fehér sorompó. Pár száz méter után csatlakozás a Kék sáv és Kék kereszthez.
Papiros térkép majd' egy kilométer messze jelezte az elágazástól.
Sebaj, tán megtaláltam a keresett utat?
Nem igazán. A térkép alapján fölfele kellett volna mennie tovább, kiírást-festést bal felé nem láttam, hát maradt a biztos Kék kereszt -ami, szintén Piros "kerékpárút".
Ami kiírásostul, széttúrt keréknyomos utaktól tarkítva inkább egy rossz vicc.
Sóstó-rét, Visegrádi-kapu, Mester-rét, Etetői-rét.
Hohó, itt már jártam a minap! Óriás fatörzsön hirdeti a felirat, hogy felmászni a kivágott farakásra tilos és amúgy veszélyes is.
Így, tovább az addig bejáratlan úton, követve a Piros "kerékpárutat", Kék keresztet -a Zöld másik végét majd legközelebb egyszer jól kifigyelem-.
Paprét után, nagy meglepetés volt a végén sorompóval lezárt, és egy szakaszon kifogástalan minőségű út. Vagy öt km gurulás rajta, sorompót elhagyva -átmászva, kerülni hely nincs-, további ereszkedés.
Szentendre és vissza.
(Érdekes, visszafelé nem akarja elfogadni a Dera-patak melletti parti utat.)
A táv mennyi is lehetett? 57,7 km visszakövethető műholdas térképen, majd' 18 km erdei úton (+-3 km?).
Ebből valami 70-75 jön ki, egy negyed óra híján 7 óra alatt.