Mese nincs, a korábbi vasparipa bőven kiszolgálta az idejét. Pár alkatrész híján az egész egy romhalmaz. Ekként, útitársamul új -alig használt- kerékpár szegődött. Kimondott strapabíró darab, remélem sok szép helyre eljutunk együtt.
Első ismerkedésünk a Velencei-tó körül volt, 28 km távon, sík terepen.
Ma, hogy Lágymányos felé vitt az utam, visszafelé tettem egy kiruccanást a Széchenyi- és Jánoshegyre.
Ebből az irányból még kevésszer indultam fölfelé. Az Istenhegyi út és Diós-árok felőli csapásoknál könnyedebbnek tűnik a kaptató. Nem is beszélve, hogy a kifogástalan kétkerekű mennyit dobott a hatásfokon!
53,6 km, 30 °C körüli melegben.
Érdekesség, hogy a Széchenyi emlékmű tetejében 60-as évek karcolása is fellelhető.
Dagály előtt elbontották a korábbi épületeket, egész furcsa volt a palánkok mögött a tömbök hiánya. Népfürdő utca "elvileg" zárva a forgalom elől, csak a bicikliutat terelték rá.
Behajtani tilos, kivéve az építési forgalomnak. Na meg tán buszoknak?
És, hogy mi volt az út célja? Belépő váltása a pénteki 40-éves jubileumi Vágtázó Halottkémek fénysuhanásra.
