Új év, új világítással!
A hajtás több eleme viszont még eléggé lehasznált. Sebaj, kutyaharapást szőrivel, lássuk milyen is Dobogókő egy január elsejei ünnepnapon.
Induláskor zúzmara a fákon, mínusz kilenc fok és még világos.
Megyeri hídon ködfoltot jelez az autósoknak a kiírás, a látótávolság: a kavicsgyár még sejthető. Az úgy egy km. Nem is rossz.
Lámpát Pomáz után kapcsoltam fel, addig még a közvilágítás nem zendített rá, noha az autók már rég kapcsoltak.
Kellett is, a forgalom a zord idő és munkaszünet dacára se csökkent jelentősen.
Szentkereszt felé sűrűsödött a helyzet. Hogy a füst ereszkedett-e le, vagy a köd, nem tudom, de néhol ötven méterre se lehetett látni.
Kakas-hegyre három tűzoltóautó érkezett, villogva-szirénázva. Hírekben nem adták közre még, ki tudja mi lehetett. Visszafele nyomuk se volt.
Utána. feljebb kitisztult az ég, Dobogókőn csillagporos mennybolt volt látható.
Este hatkor fordultam vissza, köpönyeg szerint volt mínusz tizenegy fok.
Három vékony réteg, hátizsák és láthatósági mellény volt a menetfelszerelés fölfele, amiben kicsit megizzadtam a táska alatt. Visszafelé egy bicajos esőkabátot is fölvettem a menetszél ellen.
Azzal nem volt semmi gond. Az ujjhegyeim viszont mind a cipőben, mind a kesztyűben majd' lefagytak, többször megálltam kis életet lehelni beléjük.
Háromnegyed nyolcra már otthon voltam, de egy negyed óra kellett ahhoz, hogy újra rendesen tudjam mozgatni őket.
Teljes táv a jól megszokott 65 km.
~1000-1049 m fölfelé és lefelé.
