Könnyed esti túra a tavaszi rügyfakadásban.
Így, hogy a Kocsis Sándor út mellett kiépítették a felparcellázott hegyoldalt, jó látni a kisebb fejlesztéseket is.
Több helyen láttam a közelben béka áthaladását jelző táblát amit korábban nem.
A Feketesalak-úton pedig tanösvényt építettek ki, amelynek része a tájékoztató táblákon kívül több pad, illetve egészen új kilátóterasz is.
Ez a Guckler Károly tanösvény az 1918-as kiépítés évfordulója kapcsán jött létre, ahogyan azt a Pilisi Parkerdő közzétette.
Hiába, múlt szeptember óta nem jártam erre.
Ehhez képest eltörpülő siker, hogy a Keled-utca végénél már nem csak a kerékpárosokat szórakoztatják karókkal,
hanem kapcsolva a széttúrt környezetet látva, az autósokat beton kordonelemekkel zárták ki.
16,83 km ↗ 563 m ↘ 196 m
22,1 km, ↗ 75 m ↘ 440 m
Összesen 39 km, 637 m fel és le.